Tájékozódási sportnap

A nevezés még nem kezdődött el vagy a határideje lezárult.

2019. 05. 18.
08:00

Újlengyel

Az I. Ország Közepe Terepfutást és a HAVAS FUTAM eseményeinket magunk mögött tudva, annak sikere és visszajelzései alapján úgy gondoltuk szívesen vennétek részt a 


TÁJÉKOZÓDÁSI SPORTNAP rendezvényen.
 

NEVEZÉS MEGHOSSZABBÍTVA 2019. május 15-ig!
Technikai pólóra már nem tudunk igényt felvenni és sajnos előfordulhat, hogy 2019. április 28. után nevezőknek BEFUTÓ ÉREM már csak után gyártásból, azaz június közepétől tudjuk küldeni!

Egyesületünk csatlakozik a Tájékozódás Világnapja – World Orienteering Day – 2019 megmozduláshoz, mely ismét nagyszerű lehetőséget teremt a sport népszerűsítésére.


Új kihívás, új helyszín, újabb érem, újabb lehetőség a közös sporthoz.
 


Ahogy ezt tettük már kezdetektől fogva, most is szeretnénk Jót tenni!

Az I. Ország Közepe Terepfutás és a HAVAS FUTAM felhívására sokan járultatok hozzá a gyűjtés sikeréhez, ezért szeretnénk most a TÁJÉKOZÓDÁSI SPORTNAP alkalmával is gyűjtőpont lenni, hasonlóan jót cselekedni. Elsősorban konzervekre, tápra és már nem használt takarókra lenne szükség, amit a solti Ágica Sérültállat Menedéke Alapítvány részére szeretnénk átadni. 
Adományaitokat előre is köszönjük!


A terület ezúttal is szinte sík, erdei terep.

  • A 4 km-es táv teljes szakaszán jelölt út lesz a kutyával futók számára.
  • A 10 km-es (max 12 km) illetve a teljesíthető sétával, kocogással, futással, kutya nélkül és természetesen kutyával is, egyénileg vagy csoportosan.
    A futáshoz a kutyának legalább 1 évesnek kell lennie és mikrochippel kell rendelkeznie, sétához már 1/2 év is elegendő.


Szintidő eddig sem volt és most sem lesz, kivéve a TTT résztvevői számára. Részükre a szintidő: 3 óra!
Családi kedvezmények:
- 10 éven aluli gyerekek részére ingyenes (regisztráció nélküli) illetve abban az esetben kell regisztrálni, ha pólót és/vagy érmet is szeretnének
- 10 és 16 év közöttiek az alap nevezési díjból 50% kedvezmény illeti meg, nevezés szükséges abban az esetben is, ha nem kér pólót vagy érmet.
- 16 éven felülieknek személyenként kell nevezni.
Takarékos, pénztárcabarát rendezvény: Igény szerint egy családban akár egy vagy több póló és akár 1 érem kérhető

Időpont / helyszín

Időpont: 2019. május 18. (szombat)
Rajt és célhelyszín: Újlengyel (sportpálya)
Személygépkocsival: Budapesttől csupán 38 km. (kb. 30 perc)
M5 autópálya Pest megyei matricával vehető igénybe.
Volánbusszal: Népligettől a 26-os kocsiállásról a 607 és 608 járatokkal Újlengyelig
(sajnos buszonként 1, max 2 kutyát engednek fel)
Vasúttal Pilisig, onnan Volánbusszal Újlengyelig.


Térkép:
https://goo.gl/maps/tktgeE2D4Lv

Az esemény szervezője:
Sportolj 6 lábon Egyesület.

www.sportolj6labon.hu 
info@sportolj6labon.hu

Társszervező(k):

  • Újlengyeli Polgárőr Egyesület Lovastagozata
  • Gidrán Major
  • Tájlovaglás
  • LovasTúra.com
  • Gördögök SE Szolnok
  • Újlengyel
  • Amatőrverseny.hu

Regisztráció 7:30 órától - 12 óráig

Frissítőpont a célban!

Nevezés:
Online nevezni idősávok figyelembevételével lehetséges.
A nevezés sikerességéről a nevezéskor megadott e-mail címre azonnal visszaigazolást küldünk! A jelentkezők beceneve (annak hiányában a keresztneve) szerepel  majd a rajtszámon és csakis a külön hozzájárulásával felkerül a nyilvános Nevezettek listájára.
Ha csapatban (falkában) szeretnétek indulni, akkor töltsétek ki a FALKA mezőt, így biztosan együtt indulhattok valamint azt is jelölni kell, hogyan teljesíted a távot.
Pl. Séta/XY csapatban vagy Futás/egyéni.

Átnevezés másik távra május 10-ig ingyenes.
Ezzel kapcsolatos levelet a pontos közlemény megjelöléssel az info@sportolj6labon.hu címre várjuk 

Nevezési határidő: 2019. május 15.
Az április 27-től nevezők  számára már csak után gyártással tudunk érmét biztosítani, ami azt jelenti, hogy június közepétől tudjuk postázni.
Egyedi technikai póló igényeket április 27-e után nem tudunk fogadni.


A sporteseményen kutya nélkül és kutyával is részt lehet venni, illetve bárki részt vehet, akinek az egészségi állapota megengedi, illetve nem zavarják a kutyák jelenléte.

FIGYELEM!
Az oldal bejelentkezéséhez szükséges regisztráció nem egyenlő a nevezéssel!
Nevezni az esemény kiválasztása után van lehetőség!

A nevezéshez itt lépj be az oldalra

A nevezési díjat banki átutalással a nevezéstől számított 2 napon belül kell kiegyenlíteni.
(Pl. ha pénteken nevezel, akkor legkésőbb hétfő bankzárásig kell beérkezni az utalásnak. Amennyiben az összeg nem érkezik meg időben, nevezésed automatikusan törlődik a rendszerünkből, amiről értesítést küldünk. Ha a törlést követően mégis indulni szeretnél, újra kell nevezned. 

Helyszíni rajtcsomag átvétel: 2019. május 18. (szombat) 7:30 órától.
A térkép és a start csomag átvehető a helyszínen  7:30 és 12 óra között a regisztrációs sátornál, a Felelősségvállalási nyilatkozat leadását követően.

A nevezési díj magába foglalja:
- Start csomagot:  térképet, tollat, izotóniás sportitalt,
- Célban: frissítést, ásványvíz, tea, zsíros kenyér, 1 kávét, müzli szeletet, oklevelet, 
- csomagmegőrzőt,
- az engedélyeket
- valamint ingyenes toalett használatot a startnál/célban.
- kutyával futóknak Platinum csomagot.

A nevezési díj nem foglalja magába az érem valamint a technikai pólót.
- az emlékérem ára: 2.800 Ft. (Az április 27-től nevezők  számára már csak után gyártással tudunk érmét biztosítani, ami azt jelenti, hogy 4 hét múlva tudjuk postázni.)
- a logózott technikai póló 2.000 Ft. (Egyedi technikai póló igényeket április 27-a után nem tudunk fogadni.)
Azt a nevezés alkalmával külön kell jelezni és a nevezési díjjal együtt határidőn belül kiegyenlíteni.

 
A rendezvény lényege:
Mozgás a szabadban, függetlenül attól, hogy futsz, kocogsz vagy sétálsz, a lényeg, hogy mozogj, ha van kutyád, hozd el Őt is :)
Az induláskor egy térképet kapsz, amin jelölve vannak az ellenőrző pontok, kjvéve a 4 km-es távot, ami végig jelölt táv)
Az ellenőrző pontoknál található egy kód, amit a térkép hátuljára kell feljegyezned a megfelelő négyzetbe. Ha készen állsz a startra elindítjuk az órát és beérkezéskor állítjuk le.
 

Természetesen 19-én a lovasok versenyszerűen teljesítik majd a számukra szakemberek által összeállított tájékozódási terep pályát, melyre nevezni az általuk ismert szabadidonevezes.hu weboldalon lehet, ezen az elérhetőségen

FIGYELEM!
A nevezési alapdíj nem tartalmazza az befutóérem és technikai póló árát, azt nevezés alkalmával, igény esetén (külön mezőben) kell jelezni

A kutyával való részvétel szabályai és a nagybetűs részletei:

  • Az eseményen bármilyen fajtájú, jól szocializált kutyával lehet nevezni.
  • Kutyát kizárólag pórázon lehet tartani a területen és rendezvény teljes útvonala alatt.
  •  A kutya ürüléket minden esetben össze kell szedned a kutyád után. 
  • A Futás 2 m-es pórázzal vagy rugalmas pórázzal lehetséges. (Flexi pórázt kérjük, ne hozz, a futáson nem használhatod!) Sétához bármilyen póráz megfelel.
    A helyszínen lesz lehetőségetek Platinum futópórázt vásárolni, ha nincs, vagy otthon felejtettétek.
  • A futáshoz a kutyának legalább 1 évesnek kell lennie és mikrochippel kell rendelkeznie, sétához már 1/2 év is elegendő.
  • A kutyád egészségi állapotáért Te felelsz, hiszen Te ismered a legjobban.
  • Agresszív, valamint tüzelő kutyát és annak gazdáit azonnal kizárjuk a rendezvény területéről.
  • Ha félős kutyával érkezel, használj "sárga szalagot" a pórázodon! 
  • Állategészségügyi könyv vagy Állatútlevél bemutatása kötelező a regisztrációnál.
  • A Gazdi teljes felelősséget vállal kutyája viselkedéséért.


A fenti szabályok figyelmen kívül hagyása vagy azok bármelyikének megszegése miatt a szervezőnek jogában áll az eseményről kizárni a nevezési díj elvesztésével.

Táv:

 -     4 km végig jelölt úton halad
Regisztráció 7:30 órától 12 óráig.
A kutya nélküli futókat 8:00 órától folyamatosan indítjuk, akiket zavarnak a kutyák jelenléte. Nem tömeg rajt lesz, de indulhattok csoportokban is.
A kutyával futókat kb. 8:30 órától folyamatosan indítjuk.
A sétával teljesítők: 9 órától szintén folyamatosan indítjuk
Minden esetben 12 óráig lehet a rajtot elhagyni.
A futók időeredményeit közzétesszük az oldalunkon
A helyszínen nevezni nem lehet.


A nevezési díjak:
2019. március 1-től május 10-ig 4.000 Ft.
2019. április 26-a utáni regisztrálóknak, (igény esetén) már csak utólag (4 hét) tudjuk az érmet biztosítani.
 

 -      10 km
Regisztráció 7:30 órától 12 óráig

A kutya nélküli futókat 8:00 órától folyamatosan indítjuk, akiket zavarnak a kutyák jelenléte. Nem tömeg rajt lesz, de indulhattok csoportokban is.
A kutyával futókat kb. 8:30 órától folyamatosan indítjuk.
A sétával teljesítők: 9 órától szintén folyamatosan indítjuk
Minden esetben 12 óráig lehet a rajtot elhagyni.
A futók időeredményeit közzétesszük az oldalunkon
A helyszínen nevezni nem lehet.


A nevezési díjak:
Villám nevezési díj a szemfüleseknek: 2019. január 15-ig 2.500 Ft.
2019. január 16-től február 28-ig 3.000 Ft.
2019. március 1-től május 10-ig 4.000 Ft.
2019. április 26-a utáni regisztrálóknak (igény esetén) már csak utólag (4 hét) tudjuk az érmet biztosítani.
 

 -     6 km csak kerékpárral teljesíthető
Regisztráció 11:00 órától 12 óráig.
A kerékpárosokat 12:00 órakor indítjuk.
Az időeredményeit közzétesszük az oldalunkon
A helyszínen nevezni nem lehet.


A nevezési díjak:
2019. március 1-től május 10-ig 4.000 Ft.
2019. április 26-a utáni regisztrálóknak, (igény esetén) már csak utólag (4 hét) tudjuk az érmet biztosítani.


Az eseményen mindenki saját felelősségére vesz részt.
A rendezvény nem verseny, nincsenek helyezettek, nincs külön díj, viszont az időeredmények időrendi sorrendben lesznek feltüntetve, akik futással teljesítik a távokat.
A technikai pólót az indulás előtt mindenki megkapja, aki a határidőig nevezett és kiegyenlítette a nevezési díjat.
Utólag nem tudjuk teljesíteni.

Időmérés:
Az időmérést egyedileg végezzük és az időeredményed a célba éréskor azonnal megjelenik a weboldalunkon és felírjuk az itinerre.

Rajtszámok helyett sorszámozott térképet adunk, ezzel azonosítunk.
Térkép (itiner) a startcsomag része. Ennek hátuljára tudod felírni az ellenőrző pontokon elhelyezett kódokat. Ügyelj arra, hogy Ne veszítsd el.

Frissítés:
Frissítés a célban.

Fotózás
Az esemény ideje alatt fotók és mozgóképes felvételek készülhetnek rólad. Jelentkezéseddel automatikusan hozzájárulsz a közléséhez, illetve lemondasz minden további követelésről.

Útvonal:
A távok erdei úton, mezei ösvényeken, történik.
Az időjárás függvénye, sáros vagy homokos terepen történik majd.
 

Parkolás:
Hatalmas parkolási terület áll a rendelkezésetekre, mely közel van Starttól. A parkolásban segítők irányítanak majd. Kérjük, tartsátok be, amit kérnek tőletek.

Csomagmegőrzés:
A helyben parkolás miatt csomagmegőrző most nem lesz.

Egyéb:
A résztvevők számára ingyenes toalett használatot biztosítunk.
Az online regisztráció kitöltésével igazolod, hogy a felhívást végig olvastad, annak részleteit elismered, tudomásul vetted, elfogadtad és azt kötelezően betartod!

Szervező a változtatás jogát fenntartja.

Az esemény támogatói:

 


További partnereink:

 



A nevezés még nem kezdődött el vagy a határideje lezárult.


Jelentkezők

Név Település Státusz Táv Típus Rajtszám Kutya Falka
Abonyi János aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111014 Luna Dream Paws
Ament Orsolya aktív 4 km teljesítménytúra/séta kutyával 114107 Bence, Szeder Tament falka
Balassa István Zoltánné Budapest aktív 11 km teljesítménytúra 111118 Mázli Slattyogó Schnaubradorok
Balaton Edit aktív 4 km kutyás futás 114064 Toto
Bohon Szilárd aktív 11 km kutyás futás 111132 Sally
Bozsik Richárd aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111123 Süni
Csuvár Adrienn aktív 4 km kutyás futás 114111 Rizling Vizsla klub
Dávid Zsuzsa aktív 4 km kutyás futás 114109 Brill Vizsla klub
Dévai Mercédesz aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111056 Molli
Dömölki Krisztina aktív 11 km kutyás futás 111072 Manka, Zara
Dózsa Brigitta aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111122 Szögi túlélők
Füredi János aktív 11 km kutyás futás 111084 Happy
G.Kovács Tünde Tatabánya aktív 4 km kutyás futás 111066 Vándor
Galántai Vivien Maglód aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111008 Liza Superdogs
Gosztola Mária Nyíregyháza aktív 11 km kutyás futás 111011 Bogi
Gulyás Zsuzsánna Budapest aktív 11 km kutyás futás 111077 Cyrano GKSK
Hanyecz Rebeka aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111005 Ágnesz Superdogs
Horváth Richárd aktív 4 km kutyás futás 114052 Bodza Wiggle Butts
Hummel Zoltán aktív 4 km kutyás futás 114060 Forest Vizsla Klub
Huszárik Róbert aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111013 Walle Dream Paws
Illés Dalma Göd aktív 4 km kutyás futás 114115 Fanta Vizsla klub
Illés-Saly Dóra Budapest aktív 4 km teljesítménytúra/séta kutyával 114120 Tide Illés
Kajdácsi Rita aktív 11 km kutyás futás 111034 Mazsola
Karamarkosz Eleni aktív 4 km teljesítménytúra/séta kutyával 111022 Rozi, Lotti
Kerékgyártó Imre Tatabánya aktív 11 km futás 111067 Vándor
Koch Gabriella aktív 11 km kutyás futás 111129 Zeusz
Kónya Ildikó Budapest aktív 4 km kutyás futás 114050 Nasi
Laki Zsanett Besenyszög aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111041 Borka Szögi túlélők
Mácsár Ferenc Albertisra aktív 11 km kutyás futás 111012 Lola, Suzy
Magyar Szabina aktív 4 km kutyás futás 114068 Nina Argos
Marosi Nóra aktív 4 km kutyás futás 114110 Vilmos Vizsla klub
Márton Ádám aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111063 LIZA sétapajtik
Márton Laura aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111062 LIZA sétapajtik
Mogyorósi Mária dunakeszi aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111061 Liza Sétapajtik
Molnár István aktív 4 km kutyás futás 111025 Hektor Elkutyásodott Fehérváriak
Molnárné Golda Marianna Budapest aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111065 Kormos Mókus falka
Nagy Bettina aktív 11 km teljesítménytúra 111018 Groot Mókus falka
Nagy Judit Maglód aktív 4 km kutyás futás 114071 Mézi
Nagy-Pallay Klára aktív 4 km kutyás futás 114081 Barka
Orbán Anna aktív 11 km kutyás futás 111119 Danny
Papp Mercédesz Edda Kecskemét aktív 11 km kutyás futás 111103 Lisa
Papp Tímea Budapest aktív 4 km kutyás futás 114051 Hannibal Wiggle Butts
Paróczai Norbert aktív 4 km kutyás futás 114104 Blacky
Pillár Napsugár aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111010 Walle Dream Paws
Pirikisz Diána Monorierdő aktív 11 km kutyás futás 111027 Lara
Pongrácz Eszter aktív 11 km kutyás futás 111073
Ruskó Tamara aktív 4 km kutyás futás 114059 Choko
Samák Szilvia Budapest aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111043 Masni
Selmeci Enikő aktív 11 km kutyás futás 111126 Parázs Retriever Rescue
Steitz Adelina aktív 4 km kutyás futás 114102 Bailey Egyéni
Szabó Eszter aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111003 Rudolf Vigyorik
Szabó Lilian aktív 4 km teljesítménytúra/séta kutyával 111038
Szabó-Tóth Imre Budapest aktív 11 km kutyás futás 111039 Pogi
Szabóné Pózer Viktória 2400 aktív 4 km teljesítménytúra/séta kutyával 111037 Vanília
Szakács András aktív 4 km kutyás futás 114094 Donát
Szakács Gergely Zsigmond aktív 4 km kutyás futás 114093 Frozi
Szélinger Péter Budapest aktív 11 km kutyás futás 111016 Ziggy
Szemenyei Emese aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111009 Luna Dream Paws
Szendefi Beatrix aktív 4 km kutyás futás 114070 Bosco
Szternák Nóra aktív 11 km kutyás futás 111131 Lali WonderMimi és SzuperLali
Takács Barbara aktív 4 km kutyás futás 114080 Döme
Talpas Renáta aktív 4 km kutyás futás 111026 Miri Elkutyásodott Fehérváriak
Terdik Mónika aktív 11 km teljesítménytúra/séta kutyával 111031 Pedro LillMoncs
Tóth Kinga aktív 11 km kutyás futás 111133 Mimi WonderMimi és SzuperLali
Valóczki Melinda aktív 4 km kutyás futás 114053 Malu
Varga Erika Szeged aktív 4 km kutyás futás 114079 Bodza Argos
Varga Eva aktív 11 km kutyás futás 111130 Lina
Virág Etelka Gödöllő aktív 11 km kutyás futás 111069 Kraft
VIRÁG ILDIKÓ PAKS aktív 6 km kutyás futás 116127 JERRY Gyilkos a kutya neve
Virágh Antal aktív 4 km kutyás futás 114125 Charlie
Ziszisz Nikosz Nagytarcsa aktív 4 km kutyás futás 114090 Rudi Vizsla klub


És további 83 fő.