Futó Est - 2019

A nevezés még nem kezdődött el vagy a határideje lezárult.

2019. 07. 06.
18:00

Újhartyán

A korábbi eseményeinket magunk mögött tudva, annak sikerei és visszajelzései alapján úgy gondoltuk, hogy újabb KÜLÖNLEGES programra hívunk Benneteket.


Futó Est - 2019
esti, mezei terepfutás és kutyás terepfutás

"Lépten - nyomon együtt"


Újabb kihívás, újabb helyszín, újabb csodálatos befutóérem és esemény póló.



A terület változtatás ezúttal is csak ideiglenes, most sem lesznek dombok, szinte sík terepen, erdőben és mezőn futhattok.
 A TÁV mindössze 3,5 km, illetve akik elszántabbak (2 x 3,5 km=) 7 km (3 x 3,5 km=) 10,5 km.
Valamennyi táv teljesíthető kutya nélkül és természetesen kutyával is.
Szintidő eddig sem volt és most sem lesz, viszont az eredmények szerepelnek a rajtlistában.

Időpont / helyszín

Időpont: 2019. július 6. (szombat)
Rajt és célhelyszín: Újhartyán Horka dűlő külterület.
Személygépkocsival: Budapesttől csupán 40 km. (kb. 35 perc)
M5 autópálya Pest megyei matricával vehető igénybe.
Térkép: https://goo.gl/maps/9u5z5wRGRdP2KpQ7A

Az I. Ország Közepe Terepfutás és a HAVAS FUTAM felhívására sokan járultatok hozzá a gyűjtés sikeréhez, ezért szeretnénk most a FUTÓ EST alkalmával is gyűjtőpont lenni, hasonlóan jót cselekedni. Elsősorban konzervekre, tápra és már nem használt takarókra lenne szükség, amit a Magyar Vadászkutya Mentés Alapítvány részére szeretnénk átadni. 
Adományaitokat előre is köszönjük!

Az esemény szervezője:
Sportolj 6 lábon Egyesület.

www.sportolj6labon.hu 
info@sportolj6labon.hu

 

"Kapunyitás" 16 órától, Regisztráció 16:30 órától
18 órától INGYENES PODIART számítógépes talpvizsgálat

START IDŐ A NEM KUTYÁVAL FUTÓKNAK már 18 órától. 
START IDŐ A KUTYÁVAL FUTÓKNAK már 18:30 órától.
18 órakor tömegrajt a nem kutyával futóknak, (akik félnek a sötétben! :), majd ezt követáen 
a kutyával futókat kis létszámokban (csoportokban/falkában), a tumultust elkerülve, ahogy ezt már tőlünk megszokhattátok.
A kutya nélkül futók tetszés szerint futhatnak a kutyásokkal is, ha Őket nem zavarja a kutyák jelenléte.

A BÁTRAKNAK START 21:00 órától közösségi rajt, majd folyamatosan lehet indulni 22 óráig.


Miért érdemes még nevezned!? SOROLJUK!

  • A meglévő partnereinkhez mellé csatlakozott a Husse és a Watchman Timing.
  • Garantáltan nem mentek haza üres kézzel!
    Husse, 8IN1, Platinum és onlinekutyabolt. hu ajándékait keressétek majd a célcsomagban.
  • Az időtöket a Watchman Timing méri, az érmet pedig a látványos célkapuban adjuk majd át! 
  • Globiz Hungary útvonaljelző lámpásaiból természetesen mindenki vihet majd haza (de kizárólag csak a futás után! Nem ér előbb összeszedni! ) 
    Megéri megvárni!

Megéheztél?
Fitt salátára vagy frissensültre vágysz?
Telefonon megrendelhető, ami perceken belül (futár által) ott terem, és mindezt akár SZÉP Kártyával is fizetheted a Muskátli MOTEL jóvoltából!

Ne maradj ki az év leghangulatosabb közösségi futásából!
 

Nevezés
Online nevezni a nevezés lezárásáig lehet.) 
A nevezés sikerességéről a nevezéskor megadott e-mail címre azonnal visszaigazolást küldünk! A jelentkezők beceneve (annak hiányában a keresztneve) szerepel  majd a rajtszámon és csakis a külön hozzájárulásával felkerül a nyilvános Nevezettek listájára.
Ha csapatban (falkában) szeretnétek indulni, akkor töltsétek ki a FALKA mezőt, így biztosan együtt indulhattok.

A nevezési díj magába foglalja:
Start csomagot:  rajtszám, Coca-Cola HBC Magyarország Kft.   ásványvíz, (izotóniás sportitalt), orvosi felügyeletet, chipes időmérést,  Frissítőpontoknál  vizet,  külön igény esetén technikai póló is, 1 kávét, a célba érkezést követően oklevelet, müzli szeletet, külön igény esetén befutóérmet is.

FIGYELEM!
A nevezési díjak nem tartalmazzák az emblémázott techinkai pólót és a befutóérmet, igény esetén felárért juthatsz hozzá.
Technikai póló: 2.800 Ft. (2019. június 12-ig)/ Befutóérem: 3.000 Ft.

 

Az eseményen mindenki saját felelősségére vesz részt.
A rendezvény nem verseny, nincsenek helyezettek, nincs külön díj, a különleges érmét minden befutó megkapja.

 

A kutyával futás szabályai és a nagybetűs részletei:

  • A futásra bármilyen fajtájú, jól szocializált kutyával lehet nevezni.
  • Kutyát kizárólag pórázon lehet tartani a területen és a futás ideje alatt.
  • A kutya ürüléket minden esetben össze kell szedned a kutyád után. 
  • A Futás  kizárólag pórázzal lehetséges. (Flexi pórázt kérjük ne hozz, a futáson nem használhatod!)
    A helyszínen lesz lehetőségetek Platinum futópórázt vásárolni, ha nincs, vagy otthon felejtettétek.
  • A kutyának legalább 1 évesnek kell lennie és mikrochippel kell rendelkeznie.
  • A kutyád egészségi állapotáért Te felelsz, hiszen Te ismered a legjobban.
  • Agresszív, valamint tüzelő kutyát és annak gazdáit azonnal kizárjuk a rendezvény területéről.
  • Ha félős kutyával érkezel, használj "sárga szalagot" a pórázodon! 
  • Állategészségügyi könyv vagy Állatútlevél bemutatása kötelező a regisztrációnál.
  • Egy nevező maximum 2 kutyával indulhat egyszerre.



Az oldal bejelentkezéséhez szükséges regisztráció nem egyenlő a nevezéssel!
Nevezni az esemény kiválasztása után van lehetőség!

A nevezéshez itt lépj be az oldalra

A nevezési díjat banki átutalással a nevezéstől számított 2 napon belül kell kiegyenlíteni.
(Pl. ha pénteken nevezel, akkor legkésőbb hétfő bankzárásig kell beérkezni az utalásnak. Amennyiben az összeg nem érkezik meg időben, nevezésed automatikusan törlődik a rendszerünkből, amiről értesítést küldünk. A késve érkezett nevezési díjat visszaküldjük.
 

Nevezni a nevezés lezárásáig* (illetve a szabad érem függvényében) de legkésőbb július 3. éjfélig!)
A nevezési díj magába foglalja:
Start csomagot:  ásványvíz/frissítőt, orvosi felügyeletet, chipes időmérést,  Frissítőpont a célban, külön igény esetén technikai póló is,  1 kávét, a célba érkezést követően müzli szeletet, külön igény esetén befutóérmet is és letölthető oklevelet.
 

*A terület befogadóképessége korlátozott, így amikor elérte a maximumot, akkor a nevezést lezárjuk, akár a nevezési idő vége előtt.

Nevezni a helyszínen nincs lehetőség.


A nevezési díj 2019. május 31-ig átruházható.
Lemondás esetén 50%-ot utalunk vissza a befizetett nevezési díjból 2019. május 31-ig, ezt követően nevezési díjat nem utalunk vissza.
Környezetvédelmi okokból eldobható műanyag pohár helyett papír poharakat használunk!

Távok
Minden táv előzetes regisztrációhoz kötött

 -          3,5 kilométer - Terepfutás (1 kör)

Regisztráció 17
órától
Start: 18:00 órakor és 20:30 órától

Alap nevezési díj
2019. január 31-ig 4.000 Ft.
2019. február 1-től február 28-ig 4.500 Ft.
2019. március 1-től március 31-ig 5.500 Ft.
2019. április 1-től  6.500 Ft.

-          7 kilométer - Terepfutás - (2 x 3,5 km kör)

Regisztráció 17
órától
Start: 18:00 órakor és 20:30 órától

Alap nevezési díj
2019. január 31-ig 4.500 Ft.
2019. február 1-től február 28-ig 5.500 Ft.
2019. március 1-től március 31-ig 6.000 Ft.
2019. április 1-től  7.000 Ft.

 -          10,5 kilométer - Terepfutás  (3 x 3,5 km kör)
 

Regisztráció 17 órától
Start: 18:00 órakor és 20:30 órától

Alap nevezési díj
2019. január 31-ig 5.000 Ft.
2019. február 1-től február 28-ig 5.500 Ft.
2019. március 1-től március 31-ig 6.500 Ft.
2019. április 1-től  7.500 Ft.

 

Időmérés:
Az időmérés lábra helyezhető chippel történik, (amit a futást követően vissza kell adni.) A felelősség vállalási nyilatkozat leadását követően kerül sor az átvételre.

Kérjük, hogy a start előtt legalább 45 perccel korábban érkezz meg, hogy legyen elegendő időd a regisztrációra.

 

Fotózás
Az esemény ideje alatt fotók készülhetnek rólad. Jelentkezéseddel automatikusan hozzájárulsz a közléséhez,. illetve lemondasz minden további követelésről.

Útvonal
A távok erdei úton, ösvényen, alkalmanként erősen homokos terepen történik.

Biztonság
A résztvevők biztonságát  - önkéntes segítőinken túl - az Újlengyeli Lovas Polgárőrség segítségével biztosítjuk.

Parkolás:
A parkoltatásban segítők lesznek a segítségetekre.
Kérjük, tartsátok be, amit kérnek tőletek.

Csomagmegőrzés
A helyben történő parkolás miatt nincs szükség rá, ezért nem lesz!

Egyéb:
A résztvevők számára ingyenes mobil WC használatot biztosítunk.
Az online regisztráció kitöltésével igazolod, hogy a felhívást végig olvastad, annak részleteit elismered, tudomásul vetted, elfogadtad és azt kötelezően betartod!

A szervező a változtatás jogát fenntartja.

Az esemény támogatói:

  
 
 
Greenlux Magyarország

Partnereink:
      
   
 

  

 



A nevezés még nem kezdődött el vagy a határideje lezárult.


Jelentkezők

Név Település Státusz Táv Típus Rajtszám Kutya Falka
Ádám Tímea aktív 3,5 km kutyás futás 9014 Nina
Ákos Szalkó aktív 3,5 km kutyás futás 9036 Daisy Az éjszaka tündérei
Bacher József Kecskemét aktív 10,5 km 9009
Bauda Júlia aktív 3,5 km kutyás futás 9038 Lucky
Csillag János Budapest aktív 10,5 km 9008
Csuvár Adrienn aktív 7 km kutyás futás 9074 Rizling Vizsla klub
Dancsecs Nikolett aktív 7 km kutyás futás 9023 Arti Spániel falka
Demeter Tamás Kecskemét aktív 10,5 km kutyás futás 9087 Jenny
Domján Mónika Budapest aktív 7 km kutyás futás 9024 Spániel Falka
Dömölki Krisztina aktív 7 km kutyás futás 9085 Zara, Manka
Farkas Adrienn Dunaharaszti aktív 3,5 km kutyás futás 9062 Bori
Fejes Erika aktív 7 km kutyás futás 9051 Nala
G.Kovács Tünde Tatabánya aktív 3,5 km 9002 Vándor
Gál Zoltán Monorierdő aktív 7 km kutyás futás 9039 Zulu
Godzsák Nelli aktív 10,5 km kutyás futás 9026 Mogyoró
Gosztola Mária Nyíregyháza aktív 3,5 km 9005 Picur, Bogi
Holló Vanda Szigetszentmiklós aktív 3,5 km kutyás futás 9043 Lufi Zsiványok
Horváth Valéria aktív 10,5 km 9007
Hummel Zoltán aktív 3,5 km kutyás futás 9064 Forest Vizsla Klub
Illés Dalma Göd aktív 3,5 km kutyás futás 9067 Fanta Vizsla klub
Jancsó Henrietta aktív 3,5 km kutyás futás 9054 Zafir
Kerékgyártó Imre Tatabánya aktív 7 km 9003
Kondics Imre aktív 7 km kutyás futás 9021 Spániel Falka
Küzmös Kinga Andrea aktív 7 km kutyás futás 9028 Spániel falka
Látrányi Orsolya aktív 3,5 km kutyás futás 9047 Dayra
Lukács Tamás aktív 3,5 km kutyás futás 9016 Nelli
Magyar Szabina aktív 3,5 km kutyás futás 9012 Roxy Argos
Mihaji Sándor Nyáregyháza aktív 7 km kutyás futás 9029 Denisz HDR Spániel Falka
Molnár András Dombóvár aktív 7 km kutyás futás 9078 Drazsé
Molnár Márk aktív 3,5 km futás 9042 Zsiványok
Nagy Judit Maglód aktív 3,5 km 9006 Mézi
Németh Tímea aktív 3,5 km kutyás futás 9075 Teddy Fekete Fehér Szörnyetegek
Pikó Orsolya Zók aktív 7 km kutyás futás 9027
Pittel Györgyi Dunaharaszti aktív 7 km 9001 Dió
Polgár Krisztina aktív 3,5 km kutyás futás 9086 Leila
Ruskó Tamara aktív 7 km kutyás futás 9069 Choko
Samák Szilvia Budapest aktív 3,5 km kutyás futás 9013 Masni
Sándor Melinda Monorierdő aktív 10,5 km kutyás futás 9048 Herczeg, Harmat
Schmitter Attila aktív 7 km kutyás futás 9059 Zénó
Szabó-Tóth Imre Budapest aktív 7 km kutyás futás 9011 Pogi
Szűcs Gyula aktív 7 km kutyás futás 9084 Astro
Tóth Fanni Szigetszentmiklós aktív 3,5 km kutyás futás 9052 Jack Az éjszaka tündérei
Tóth Péter Röszke aktív 10,5 km kutyás futás 9089 Borisz
Varga Erika Szeged aktív 3,5 km kutyás futás 9010 Bodza ARGOS
Vass Andrea aktív 3,5 km kutyás futás 9031
Veres Mónika aktív 3,5 km kutyás futás 9073 Dudler Fekete-fehér szörnyetegek
Viczei Erika aktív 7 km kutyás futás 9030
Vidovenyecz Gyöngyi aktív 3,5 km kutyás futás 9044 Molly
Virágh Antal aktív 3,5 km kutyás futás 9037 Charlie, Emily Az éjszaka tündérei
Vojtilla Zsuzsanna aktív 7 km kutyás futás 9018 Alma Spániel Falka
Zámola Eszter aktív 3,5 km futás 9045 Zsiványok
Závodka Zénó Újhartyán aktív 3,5 km kutyás futás 9060 Jack
Závodka Zoé Újhartyán aktív 3,5 km kutyás futás 9061 Nina


És további 52 fő.